Barcsi Hírek



hirdetés

Már védeni kell a medvehagymát

Rossz hírrel indul a szezon a medvehagyma kedvelői számára - a Pécstől északra húzódó Mecsek-oldal két kiterjedt részén is tilos lesz idén az egészséges táplálékként és gyógynövényként is használt medvehagyma gyűjtése-írja a bama.hu. A tilalom oka a területet kezelő Mecsekerdő Zrt. tájékoztatása szerint az, hogy „a korábbi évek intenzív gyűjtési igénybevétele során, elsősorban a különböző védett növények letaposásával okozott károsítás miatt, a Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet egyes területeinek pihentetése szükséges. A tájvédelmi körzet egyéb területein természetvédelmi hatósági engedéllyel a gyűjtés továbbra is folytatható."A korlátozást és a hozzá kapcsolódó tilalmakat érdemes figyelembe venni, hiszen az első hírek szerint már sarjad a medvehagyma a Mecsek erdeiben, két-három héten belül indul a gyűjtési főszezon.A nem védett területeken idén is a korábbi szabályok vonatkoznak a gyűjtőkre, mindenki csak saját szükségleteinek megfelelő mennyiségű gombát, gyógynövényt - így medvehagymalevelet is - gyűjthet külön engedély nélkül. Ennek mértéke nem haladhatja meg a 2 kg/főt naponta.


Szóljon hozzá!
Szerkesztőségünk kíváncsi az Ön véleményére – üzenete nem publikus.

Név

E-mail

Téma
Hozzászólás


Barcsi Krónika 2015. november 23.
Megtekintés >
Barcs Város Önkormányzatának 2015. november 19-i ülése
Megtekintés >
Barcsi Krónika 2015. november 16.
Megtekintés >
Barcsi Krónika 2015. november 9.
Megtekintés >
Barcsi Krónika 2015. november 2.
Megtekintés >